Már látjuk az alagút végét?

Az M0-s körgyűrű óbudai szakaszáról tartott egyeztetést január 9-én Bús Balázs polgármester Üröm és Budakalász polgármestereivel, illetve a pártok vezetőivel, a civil szervezet képviselőivel és a Nemzeti Autópálya Zrt. illetékeseivel. – írja Vincze Mária a Helyi téma január 24-i számában. Az M0-s körgyűrű óbudai szakaszáról tartott egyeztetést január 9-én Bús Balázs polgármester Üröm és Budakalász polgármestereivel, illetve a pártok vezetőivel, a civil szervezet képviselőivel és a Nemzeti Autópálya Zrt. illetékeseivel. Az elmúlt másfél évben több nyomvonal tervről kaphatott tájékoztatást a lakosság a különböző fórumokon, de mindeddig nem született konszenzus. Az utolsó három változat csak apró eltéréseket jelent az alagút hosszát, szabdaltságát és a nyomvonal vezetését illetően. A harmadik verziótól csak abban különbözik a mostani felvetés, hogy a nyomvonal - az önkormányzati végzésnek megfelelően - a kerület közigazgatási határán kívül húzódik. Civil kurázsi Sokan tiltakoztak, érveltek a fórumok résztvevői közül a korábbi tervek ellen. Számtalanszor elhangzott, hogy a helyi lakosság nem áldozhatja fel a kényelmesebb közlekedés oltárán a kerület és a város jó levegőjét jelentő szélcsatornát. Ám olyan konkrét és kidolgozott javaslat, mint amivel az Óbor-kör előrukkolt, eddig nem született. A tavaly augusztusban alakult Óbor-kör Kulturális és Környezetvédő Egyesület az elmúlt hónapokat komoly, és áldozatos munkával töltötte. Jelmondatuknak megfelelően - Élő kultúra élhető világban - igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy a dugók is megszűnjenek, és a jó levegőt se kelljen nélkülözni. Fáradozásaik nem voltak eredménytelenek. Az általuk javasolt módosítással a nyomvonalon az eredetileg két és fél kilométeresre tervezettnél csupán kétszáz méterrel hosszabb alagút szerepel, így az építtető besorolta a megvalósítható elképzelések közé. A puding próbája Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya Zrt. kommunikációs vezetője szerint komoly elmozdulás történt. A III. kerületi önkormányzat és a nyomvonallal érintett települések - Budakalász és Üröm -, valamint egy civil szervezet, az Óbor-kör Egyesület megpróbál konszenzusra jutni, a környezetvédelmi szakhatóság elé kerülő három tervből egy amolyan 3A változatot alkotva. Egy apró módosítás nyomán így már nem Óbuda közigazgatási határain belül fut a nyomvonal, hanem Budakalász alatt. A Nemzeti Autópálya Zrt.-nek és a környezetvédelmi hatóságnak most ezt a verziót kell megvizsgáltatnia. - A projekt másfél éves csúszásban van. A megtorpanást a tervezett kilenc kilométeres szakaszból a három kilométernyi óbudai szakasz jelentette. Komoly előrelépést jelent, hogy ezzel a változattal a legtöbb érintett egyetért, és ők maguk sürgetik a vizsgálatot. Az eredeti harmadik számú nyomvonal délről közelített a kőbánya felé, a mostani javaslat szerint a kőbánya északi oldalán fut majd. Így is problémát jelent, hogy a kőbánya és környéke régészeti terület, barlangokkal, védett növényekkel. Ezért a tervre mindenképpen a környezetvédelmi szakhatóságnak kell engedélyt adnia. Mi eddig sem voltunk kerékkötői egyetlen változatnak sem, csupán az fontos számunkra, hogy a mi munkánkat szabályozó törvénynek megfeleljenek, illetve műszakilag kivitelezhető legyen az elgondolás. Most a civil szervezet által javasolt, hosszabb alagút megépítésének lehetőségeit vesszük górcső alá. Egy hosszabb alagútnak nem feltétlenül jobbak a károsanyag-kibocsátási paraméterei, mint több kisebb alagútnak. Ha a szabályos értékeken aluli károsanyag-kibocsátási értéket eredményez az új verzió, akkor azt el lehet fogadni. Versenyben az idővel Legkorábban tavaszra kell megszületniük a válaszoknak, miután elkészül az új változat hatástanulmánya. A kivitelezés megkezdéséhez viszont több idő szükséges, mert előtte kézhez kell kapniuk az összes hatástanulmányt, engedélyezési tervet, kivitelezési tervet, építési engedélyt. Ráadásul közben meghallgatásokat, tájékoztatásokat kell tartaniuk az érintett településeken. Így legkorábban három év múlva számíthatunk az első kapavágásra. Addigra a régészeti munkák, kisajátítások is lezajlanak. Mostantól számítva négy és fél, öt év múlva indulhat meg a közlekedés az új autópálya szakaszon. Az idő viszont sürget, mert a tervek szerint 2008-ban átadják a Megyeri hidat, és ez komoly közlekedési problémát jelenthet a már most is.

Kapcsolódó cimkék

Kiemelt programjaink

Hírlevél feliratkozás

Ha az elsők között szeretne értesülni programjainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.