Életképek

Egyesületünk életéből szeretnénk felvillantani néhány képet!Egyik alapító tagunk, aki egyben az Első Magyar Antarktiszi Expedíció vezetője volt, a globális felmelegedésről tartott kiállítással egybekötött filmvetítést és kiselőadást az épülő Szent József Házban, Egyesületünk törzshelyén - óriási sikerrel! Az Ófalu lakossága kíváncsian szemléli azt a 3 tonnás makettet, amely segítségével elmagyaráztuk, mit jelent ez a beruházás az itt élők számára. Egy centivel mindenki lemérhette háza és az M0 pontos távolságát. 2010 decemberében a Kevélyek oldalában kirándultunk családostul, amikor "meglepetésszerűen" megjelent a Mikulás. A gyerekek tátott szájjal figyelték, mint közeledik az apró piros folt, majd hogyan húzgálja elől a csomagokat egy fenyőfa rejtekéből... Közösségi akcióink közül az "Óbor dalárda és főzőverseny" győzteseit mutatjuk, ill. a 2010 őszi szemétszüret résztvevőit, a reggeli indulás pillanatában. Később még sokan csatlakoztak.

Kapcsolódó cimkék

Kiemelt programjaink

Hírlevél feliratkozás

Ha az elsők között szeretne értesülni programjainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.