Gyerekjátszó Ófaluban

Családi gyerekjátszót indítottunk október 5-én. Október 19-én, novem­ber 9-én és 16-án, vasárnapi napokon, 10 és 13 óra között, lesznek a következő foglalkozások a Szent József Házban (Békásmegyer-Ófalu, Tem­plom utca 20.) 5–12 évesek számára. A foglalkozás tartalma: tánctanítás, hangszer-bemutató, gyerekjáték, daltanítás, a tanult táncok és dalok rövid átismétlése, mese, kézműves foglalkozás. A foglalkozá­sok célja, hogy a szülők és a gyerekek együtt vegyenek benne részt, így a meg­tanultakat a családok maguk is művelhessék otthonukban. Rendezvényünk minden érdeklődő számára nyitott.

Óbor-kör Egyesület

Kapcsolódó cimkék

Kiemelt programjaink

Hírlevél feliratkozás

Ha az elsők között szeretne értesülni programjainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.