M0 Északi Szektor - 2010-es helyzetjelentés

Az alábbiakban röviden összefoglaljuk, mi volt a NIF Zrt. terve 2010-ben, majd kommentáljuk, értelmezzük, hogy a tervhez képest mi történhetett és mire lehet számítani.  A NIF Zrt. terve 2010: Amennyiben a 2009-es év végére lesz környezetvédelmi engedély, akkor az építési engedély – az engedélyezési terv elkészítését követően – reálisan 2010. II. negyedév elejére várható. Ezt követi a kiviteli terv készítése, az építési terület megszerzése. Fenti előkészítést követően a kivitelezés legkorábban 2012 év elején indítható. Forgalomba helyezés, a különleges műszaki tartalom – összesen 5 és fél kilométer hosszú alagút építés – megvalósítási időszükségletét figyelembe véve 2014 év őszén lehetséges. Két határidőt is találtunk a honlapon: Az ajánlati felhívás tervezett megjelentetése 2011. év vége (Óbor-kör kérdése: kivitelezésre, vagy a kivitelezés tervezésére?). A beruházás tervezett befejezése: 2014. negyedik negyedév. A beruházás bemutatása: Az M0 útgyűrű északi szektor folytatása a 11. számú főút – 10. számú főút között. Érintett települések: Budakalász, Bp. III. kerület, Üröm, Pilisborosjenő, Solymár. A szakasz főbb műszaki paraméterei: Kiépítés jellege: 2x2 forgalmi sávos autóút Tervezési osztályba sorolása: tervezési sebesség: 90 km/h Hossza: ~9,5 km (76+709 – ~86+220 km sz. között) Jellemző keresztmetszeti kialakítása: koronaszélesség: 25,60 m, forgalmi sáv/útpálya szélessége: 3,50 m/7,00 m, leállósáv szélessége: 3,00 m, burkolatszélesség: 2x10,25 m belső elválasztó sáv szélessége: 3,60 (alagutak bejárata előtt 16,50 m) Csomópontok száma: 3 db Óbor-kör komment 2010: Információink szerint a civilek ugyan megtámadták a környezetvédelmi engedélyt, de ez nem gátolta a NIF-et abban, hogy megszerezze az építési engedélyt. ( Jogi nyelven úgy mondják: a további tervezésre a civilek indította bírósági eljárás halasztó hatállyal nem volt.) A kiviteli tervek elkészítéséről nincs tudomásunk, azok a szakértői csoportok, akik a korábbi tanulmányokat készítették, a kormányváltás után - információink szerint - nem kaptak újabb megbízást. A III. kerületi Önkormányzat Építési Irodája 2011 január végén még nem tudott az építési terület kisajátításának megkezdéséről, tehát ez még valószínűleg nem kezdődött meg! Ez azt jelenti, hogy az előkészítés csúszik, és akkor várhatóan a kivitelezés is csúszni fog. Ennek viszont (a NIF szakemberek előzetes tájékoztatása alapján) 2012-ben el kell indulnia ahhoz, hogy az ígért Uniós támogatást megkapjuk. Ha még mindig így áll a helyzet, akkor - és figyelembe véve, hogy az állami kiadásokat jelentősen visszafogták -  véleményünk szerint a 10-11-es utakat összekötő M0-szakasz építésének előkészítése jelen helyzet miatt jelentősen késik! Ezt pedig döntse el mindenki maga, hogy jó hír, avagy rossz! Mindenestre röviden még egyszer összefoglaljuk az Óbor-kör aggályait az engedélyezett A1 útvonallal kapcsolatban (lásd részletesen a 2009-es beszámolóban): - az Ürömi csomópont véleményünk szerint határozottan káros hatású, mert
  • megépítése esetén határozott légszennyezés növekedéssel kell számolni a lassító, lekanyarodó és a gyorsító, felhajtó járművek miatt,
  • nem teszi a várost jobban megközelíthetővé - azaz nem vezet sehová, csak Üröm, Budakalász és Óbuda zsúfolt utcáira,
  • Ürömön és környékén hatalmas ipari területek, beszállító logisztikai zónák megjelenését eredményezné,
  • Jelentős forgalom növekedést okozna Ürömön és a környező településeken.
- a légszennyezettségi értékek alakulását jósló modellekkel kapcsolatban szintén vitáink voltak, ezért:
  • az Óbor-kör megkezdte egy levegőszennyezettség mérő állomás (RIV kompatibilis állomás) kiépítését, a műszerek megvásárlását, hitelesítését és üzemeltetését,
  • az MO építésének megkezdésétől folyamatos monitoring mérésekkel követjük a beruházást,
  • a kapott eredmények fényében javaslatokat teszünk, ha kell, kártérítést követelünk.
- a tervezők eredeti ígérete szerint a nemzetközi és a regionális tranzitforgalmat nem szabad (!) az M0 északi szegmensére engedni. Erre viszont nem látunk intézkedést, ezért kíváncsian várjuk a kiviteli terveket. Ha abban sem szerepel, megtesszük a szükséges lépéseket. Az Óbor-kör ezért igyekszik felvenni a kapcsolatot a tervezőkkel. 2011-01-31 (forrás: www.nif.hu/fejlesztesek/gyorsforgalmi_utak/m0_eszaki_szektor) -FS-

Kapcsolódó cimkék

Kiemelt programjaink

Hírlevél feliratkozás

Ha az elsők között szeretne értesülni programjainkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.